A HA8KCP rádióklub rövid története

Szentes városban és vonzáskörzetében 1963 előtt nem volt szervezett rádióamatőr élet. 1963-ban, az akkori nevén az Ipari Szakközépikolában elkezdődött az elektroműszerészek képzése. Az iskolát alapító igazgató, + Kajtor István, aki korábban a békési gimnázium fizika tanára volt, óriási ambícióval fogott neki az oktatás műszaki és személyi feltételeinek megteremtéséhez. A minden tecnikai újdonság iránt érdeklődő pedagógus, ekkor már adóengedéllyel rendelkező rádióamatőr volt, és új környezetében is maga köré gyüjtötte a téma iránt érdeklődő tanulókat. Rövid időn belül rádiós szakkört szervezett, és 1963-65. között előbb saját hívójele, a HG8CP szólalt meg az éterben, majd 1965-ben az ikola új kollektív állomása a HA-HG8KCP. Egymás után épültek az újabbnál újabb fejlesztésű adókészülékek, és hamarosan antennák tömkelege borította az iskola tetejét.

Ebben az időszakban épült az ország egyik nagy gerincadója a szentesi TV-állomás. Az állomás dolgozója, + Csányi Károly bácsi, HA8CY kezdettől fogva bekapcsolódott a klub munkájába, és 1966 óta ő is adóengedélyes. Szakértelmének és áldozatkész munkájának köszönhetően a kis csapat egyre komolyabb eredményeket ért el. Nevéhez fűződik az ország első tranzisztoros URH vevőkészülékének megépítése. 1969-ben az iskolai szakkörből városi rádióklub lett. A megnövekedett feladatok ellátását megkönnyítette, hogy Kovács István, HA8CE az iskola szakoktatója lett, és munkája következtében a rövidhullámú szakosztály is egyre komolyabb eredményeket mondhatott magáénak. Néhány évig Nagy Gyula, HG8CM vezetésével eredményesen működtette a klub az iránymérő szakosztályt is. Érdeklődési körünknek megfelelően legeredményesebb területünk az URH rádiózás volt. 1969 nyarán feltelepültünk a víztorony tetejére, ahonnan európai harmadik helyet értünk el a Polni Den versenyen. Ez akkor egy vidéki, iskolai szakkör számára szinte elképzelhetetlen eredménynek számított.

1972-től Nagy Gyula, HA8ET is az iskola tanára lett és vezetésével újjá szerveződött az URH szakosztály. Előbb a szentesi viztorony tetejéről, majd később a hegyekből, kitelpüléses versenyeken ért el a klub számtalan hazai és nemzetközi dobogós helyezést.

1975-ben Kajtor István Szegedre költözött, és ezt követően Kovács István tölti be a klubtitkári tisztet, 1979-ig. Ekkor Bartha Lajos nyugalmazott alezredes veszi át a klubtitkári tisztet, aki nem hívójeles rádióamatőr, de híradó tiszti beosztása kapcsán már korábban is sokszor került kapcsolatba a rádióklub tagjaival. Számtalanszor nyújtott segítséget katonáival a rádióklub feladatainak megvalósításához, sőt még az iskola műhelyeinek építéséhez is, a hatvanas években. Lelkiismeretes munkája és jó szervezőkészsége folytán a klub eredményei minden területen tovább javultak.

Az akkori törvények értelmében a rádióklub csak akkor működhetett, ha távírász előképzést is végzett a hadsereg számára. A szentesi klub nemcsak a rádióforgalmi területeken ért el kiemelkedő eredményeket, hanem a sorköteles képzés területén is. Az előképzést éveken keresztül Kovács István, Tímár Ferenc és Nagy Gyula végezték. A tanfolyamokról sok, ismert és eredményes rádióamatőr került ki.

 

Kiállítás a klubban

Sajnos bármilyen eredményesen is működött a rádióklub, sem a város, sem pedig a felügyeleti szerv nem biztosította a működés feltételeit. Az iskolában bekövetkezett profilváltás miatt már tevékenységünk nem kötődött egyáltalán a tananyaghoz, ezért komolyabb támogatásra nem számíthattunk. Ekkor merész vállalkozásba kezdtünk. A Mecsekben, a Tubesen, 612 m magasságban saját erőből, kétkezi munkánkkal épitettünk egy konténert, ahonnan versenyezhettünk. A nyolcvanas évek közepére az ország legeredményesebben veresenyző URH klubja lettünk.. A sportminősítések szempontjából klubunk eredményei jelentették a 100%-ot és ehhez viszonyították a többiek eredményét.

Az 1987 évi júliusi versenyen 144 MHz-en, a 627 QSO-ból elért 236.217 pont minden idők legjobb magyar eredményének számít.

A versenyeken saját felszereléseinket használtuk és amikor 1988-ban egy óriási vihar összetörte a hatalmas antennarendszerünket, többé már nem tudott lábra állni a klub.

A rendszerváltozást követően teljesen megszűnt finanszírozási rendszerünk, hiányoztak a működési feltételek, nem tudtuk a kollektív munkát újjáéleszteni, ezért a klubtagok egyénileg dolgoznak, és mindezek ellenére sem hagytak fel a rádióamatőr tevékenységgel. Természetesen nemcsak a versenyzéssel foglalkozunk, hanem kihívást jelent számunkra minden új műszaki terület meghódítása is.

 

HA8FW, HA3PG, HA8ET, HA8CL, HA8CE

4 X 15 elemes F9FT szerelése a Tubesen (6l2 m)

A kész antennák a teleszkópos árbocokon

 

A rádióklub szakosztályvezetői mint rádióamatőrök és mint pedagógusok egyaránt nagyon fontos feladatuknak tekintik az ifjuság nevelését, oktatását, a hasznos szabadidős foglalkozások lehetőségének biztosítását Ezért az intézmény ismételt profilváltása után az iskola vezetésével karöltve újjá szervezzük a rádióklubot. Egy elektronikai szakokat működtető műszaki szakközépiskola tananyagához nagyon jól illeszkedik a rádióamatőr tevékenység és lehetőséget biztosít a tanulók számára sok olyan terület meismerésére melyek esetleg már korábban is felkeltették érdeklődésüket, de idáig nem volt lehetőségük ezek bővebb megismerésére.

Szívesen látunk minden olyan érdeklődőt a rádióklubban, aki szeretné megismerni a rádióamatőr tevékenységet, hajlandó új ismereteket elsajátítani és aktívan részt kíván venni egy eredményesen dolgozó csapat munkájában.

Öregbítsük együtt iskolánk és rádióklubunk hírnevét!

Szentes, 1996. december

1999. január 1-én, finanszírozási okok miatt, a HA8KCP rádióklub jogutód nélkül megszünt.

 

Vissza